KRONOLÓGIA 2008
Beszámoló a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezet
2008-ban végzett munkájáról
2008.02.02 Ingatlanfarsang
Az év eleje a már hagyománnyá vált Ingatlanfarsanggal kezdődött. A bálon 100 vendég, kolléga vett részt. A farsang fő célja a szakmában dolgozók szórakoztatásán kívül a rászorulók segítése, könyvek és egyéb adományok árverezésével. A könyveket az egyesületünk vette, értéküket közéleti személyiségek általi dedikálással növeltük meg. Az aláírások gyűjtése a volt és jelenlegi Köztársasági elnököknél kezdődött és Orbán Viktor volt, valamint Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnöknél végződött. Moldova György író is több könyvét dedikálta e célra.
A rendezvény kiemelt – hivatalos – része az elismerések átadása volt:
Ingatlanszakmai életműdíj 2008
Budapesten, a Márványmenyasszony étteremben a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete több ingatlanszakmai szervezet egyöntetű javaslatára a 2008-as Ingatlanszakmai Életműdíjat Dr. Lévai Jenő, a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára részére adta át. A díjazott - akit azóta egyesületünk tiszteletbeli elnökeként is tisztelhetünk - nagy szerepet vállalt a hazai ingatlanszakmai kialakításában, az értékbecslés és a közvetítés oktatásában, az igazságügyi szakértői képzésében. Kiváló szakmai tudásának és az emberi tartásának köszönhetően elismertséget élvez hazánkban és külföldön is egyaránt.
Jegyzet: Az életműdíjjal a szakmai szervezetek az Ingatlanfarsangon 2007. év óta minden évben olyan szakembert ismernek el, akinek az ingatlanszakmáért folytatott munkássága kiemelkedő jelentőségű. /2007. Tilk László Géza ingatlanpiac-figyelő, szakújságíró,/
Az ingatlanmaffia ellenes küzdelemért Oklevele
Az Ingatalanmaffia-ellenes küzdelemért 2008. évi Oklevelét Török-Szabó Erzsébet kapta. Török Szabó Erzsébet, a Sors-társak Egyesület ingatlanmaffia ellenes harcának „anyatigrise”, a kisemmizettek szószólója, aki maga is az ingatlanmaffia áldozataként került nehéz helyzetbe.
Jegyzet: A díjat ez évben alapítottuk. Elsőként ő kapta a MIÉSZ oklevelét állhatatosságáért, kitartásáért, az elért eredményekért.
2008. év Ingatlanbloggere Oklevél
Ez évben Csorba Dániel, egy „ifjú Titán kapta” az írásaiért a 2008-as év Ingatlanbloggere oklevelet, és az ezzel járó arany klaviatúrát. Sajátos (és kissé vulgáris) írásai félő előbb-utóbb konszolidálódnak és lassacskán ő is olyan unalmas és szürke lesz, mint mi, akik az idősebb generációt képviseljük..Itt lehet megtekinteni a kimondhatatlan nevű blogot.
Jegyzet: A díjat 2007. évben alapítottuk. Elsőként Toldy Éva az Irodavezető Blogja bloggere kapta.
A rendezvényről:
Gulyás Péter kollégánk által vezetett Lighthouse zenekar adott elő remek koncertet, ahol az ír és a magyar hagyományok fémjelezte komoly értékű zenét élvezhettük. A vacsora után kezdődött a karaoke-disco, ami először énekléssel, közös énekléssel, a Lévai Jenő bácsi által képviselt egyszemélyes zsűri díjaival, majd tánccal folytatódott.
Jegyzet: A licitnél a politika iránti fásultságot mutatta, hogy a közönséget mérsékelten érdekelték csak a politikai vezetők által dedikált könyvek - hát végül is, érthető. A Köztársasági Elnökök (Göncz, Mádl, Sólyom) közösen aláírt könyve viszont teljes siker: 50 000,- Ft-nál fejeződött be az árverés, Hargitai Sándor, a www.ingatlan.in tulajdonosa küzdött, mint az oroszlán Balika Györggyel, az Ingatlanpiac&dono ingatlanirodával, végül Hargitai Sándor vitte el. A bál nyereségéből a Baptista szeretetszolgálat közreműködésével két árva, egy erdélyi kislány és egy afrikai kisfiú egy évi taníttatását, ellátását fedeztük.
2008.02.13 Vendégváró irodák kezdeményezés
Szakmai szervezetünk az ország sok területéről érkező kollégáknak elindította a Vendégváró Irodák kezdeményezését. Ennek a lényeg, hogy bárki, aki arra utazik, az adott irodákban technikai hátteret kaphat, vehet igénybe, természetesen kölcsönösségi alapon, térítésmentesen.
Budapest, Drexler István 302-4848
Budapest, Bocskovné Lola 06-20-222-9889
Kecskemét, Makkainé Hoksza Éva 20/9351497
Gyöngyös, Konkolyné Nagy Zsóka 30/430-3746
Pécs, Dr. Czoboly István, 70/947-5612
Balatonlelle, Békési Béla 20/9283 266
2008.02.18 Vezetőségi ülés
Budaörsön a MIÉSZ vezetőségi tagjai - akik a különböző munkacsoportokat vezetik - éves tanácskozásra ültek. Itt a 2008-as év lehetőségeit, a feladatokat és az irányt határozták meg. Külön érdekessége, hogy a Napközben Kossuth rádió szerkesztője, ifjabb Tóth György is aznap készített egy riportot Herczegné Maróti Györgyivel, az Oktatási Bizottság elnökével.
2008.02.20 Ingatlanparlamenten képviselet
Szakmai Szervezetünk – képviselői útján - részt vett a 2008, február 20-án tartott Ingatlanparlament elnevezésű MIT konferencián. A Magyar Ingatlan Tanács (MIT) a Budapesten a Vajdahunyad várában tartotta az összejövetelt. A találkozón felszólaltak képviselőink is.
Hiradás: http://5x5.hu/blog/16030
2008.03.27 Szakmai Találkozó, Márványmenyasszony
A márciusi szakmai találkozón – Budapesten a Márványmenyasszonyban - elsőként az energia auditálás és a kapcsolódó témaköröket tárgyaltuk meg. Együttműködési nyilatkozatot írt alá a MIÉSZ és az Energiatanúsítók Egyesülete elnöke. A „Tiszta Udvar, Rendes Ház” mozgalom újjáélesztésének kezdeményezése volt a másik kiemelt téma.
2008.04.30 Ingatlanos Közösség kezdeményezés
Az Ingatlanos Közösség munkája megkönnyítése érdekében folyamatosan keressük a kollégák számára a kedvező lehetőségeket. Így az Ingatlanok.hu, az Origó, az Ingatlanmagazin nyújt tagjaink számára kedvezményeket, mintegy Flottakedvezményt.
2008.05.14 A tévé „Örökös” c. műsorában
Szervezetünk ismertté tételében és a közösségi élet kialakításában fontos szerepe van a közös programoknak. A Televízió „Örökös” c. műsorába szerveztük meg csapatunkat, egy több héten át tartó műsorkészítés során sikeresen szerepeltünk, a fődíjat kolléganőnk vitte el.
Híradás: http://5x5.hu/node/18355
2008.05.28 Kihelyezett Találkozó Veszprém
Szakmai szervezetünk folyamatosan keresi az együttműködést az ország különböző pontjain dolgozó kollégákkal. Ennek keretein belül kihelyezett találkozókat szervezünk. Május 28-án Veszprémben tartottunk találkozót, ahol a helyi és környékbeli kollégák eddig nem ismert mértékben vettek részt. A fő téma az együttműködés, a google lehetőségei, információáramlások, ezek hasznosítása, ingatlan fotózási módszerek, tippek, trükkök.
2008.05.30 KIVOSZ Közgyűlésen képviselet
A szakmai szervezetek együttműködése keretében részt vettünk a KIVOSZ közgyűlésén, ami sikeresen lezajlott, támogatásunkról biztosítottuk a KIVOSZT.
Híradás: http://www.5x5.hu/blog/18365/kivosz_kozgyulesrol_szubjektiven
2008.06.07 Legyesbénye Sors-Társak Egyesület
A MIÉSZ és a Sors-Társak Egyesület együttműködése már évek óta szoros, segítünk egymásnak a visszaélések elleni munkában. Egy Szerencs melletti településen, Legyesbényén volt egy konferencia, melyen testületileg részt vett a MIÉSZ, komoly szakmai és etikai problémákat kell megoldanunk, ebben voltak kérdések és a válaszokat közös gondolkodással adjuk meg.
Híradás: http://5x5.hu/blog/18376/szerencs_mellett_voltunk
2008.06.20 Budaörsi Közgyűlés és Találkozó
Június 20-án kora délután egy rádióriport hangzott el a MIÉSZ képviselőivel, majd azt követte a Közgyűlés Budaörsön. A jelenlévő kis híján 50 fős csapatában meghívott vendégek is részt vettek, ott volt a Sors-Társak Egyesületének vezetősége, valamint Dr Kőrösi Imre, Dr Torgyán József is velünk. Beszámolót tartottunk az elmúlt évről, évet értékeltünk.
Híradás: http://5x5.hu/blog/18453
2008.06.25 Élménystrand használat
A balatonlellei székhelyű egyesületünk a helyi polgármesteri hivatallal való együttműködése során a tagjaink részére az élménystrand használatát biztosította. A tiszteletjegyek egész szezonra érvényesek, összesen 8 fő részére.
2008.06.26 Viszi Találkozó (Csacsibuli)
Az egyesületünk alapítása 2005. évben Visz községben történt. Minden évben itt kerül megrendezésre a nyári találkozónk.
Híradás: http://5x5.hu/blog/41625
2008. Július
Karitatív munka Belházy Miklósért
Szervezetünk karitatív munkát is végez. Kollégánk, Belházy Miklós súlyos betegsége kapcsán a tagságunk összefogott. Szervezési, technikai, logisztikai kérdések merültek fel, nagyon sok kolléga támogatta őt.
Találkozó Dr. Gyenesi István miniszter úrral
A MIÉSZ az Önkormányzati Minisztériummal megszervezett találkozón Dr Gyenesei István miniszterrel történt megbeszélésen az Ingatlanközvetítői Névjegyzék kérdésében és a további, a szakmát érintő, folyamatban lévő ügyeket tárgyalta meg az Elnökség.
Jegyzet: A felmerült kérdések mindegyikében sikerült haladást elérni, ami nagyon jó kezdet. Az ingatlanmaffia ellenes küzdelemben megállapodtunk, a felvilágosító és tájékoztató programokkal kapcsolatban.
2008.08.14 Budapest TV
A Budapest TV Fészekhagyók c. műsorában a Sors-társak Egyesület elnöke, Török-Szabó Erzsébet vendége volt Seötér Ágnes elnökségi tag.
2008.09.09 Belházy Miklós temetése
Szeptember 5-én elhunyt Belházy Miklós, szervezetünk tiszteletbeli tagja. Temetése szeptember 9-én volt Ordacsehiben. A MIÉSZ-t a temetésen Békési Béla elnök képviselte.
Híradás: http://5x5.hu/blog/41663
2008.09.25 Ingatlanmaffia-ellenes Konferencia Győr
Országjáró rendezvényeink közül a győri Ingatlanmaffia-ellenes Konferenciánk került elsőként megrendezésre. A konferencia részvevői az ORFK, A PSZÁF, az ÖTM, a Kamarák, a Sors-társak Egyesülete képviselői és a szakmabeliek vettek részt.
Híradás: http://5x5.hu/blog/41671
2008.10.19 Petíció átadás a Parlamentnél
A Sors-Társak egyesülete október 19-én a Parlament előtt rendezvényt, petícióátadást és demonstrációt szervezett. Egyesületünk elnökségi szinten támogatta a rendezvényt, aktívan részt vett és fel is szólalt.
Híradás: http://picasaweb.google.hu/alevelek/Parlament?feat=directlink
2008.10.25 Kolbászfesztivál Békéscsaba
A különböző rendezvények erősítik az együvé tartozás érzését, kapcsolatok alakulnak ki, a barátságok megerősödnek. A Békéscsabai Kolbászfesztivál rendezvénye nagyon sok embert vonzott. Sikeres lobbyzásunknak köszönhetően az egyik zsűritagot, Bonyhády Eleket mi állíthattuk ki, akinek közismerten jó anekdotázó képessége és szimpatikus egyénisége nagy sikert aratott. Az Ingatlanbazár vezetői is velünk gyúrták a kolbászt, sikeresen, ugyanis a MIÉSZ kolbász különdíjat nyert! Itt indítottuk el először a rendezvényekről való élő közvetítéseket.
Híradás: http://5x5.hu/blog/41713
Képek: http://5x5.hu/blog/41719
2008.11.06 Tápiószentmárton
A Sors-társak egyesületével történt együttműködési szerződés keretein belül szakembereink véleményeztek építési vállalkozók munkáit. A visszaélések elkerülés végett a Sors-társak folyamatosan ellenőrzi a beérkezett panaszokat.
Jegyzet: Egyesületünk a panaszok egy részét kivizsgálja, szakmai véleményt mond és segíti a károsultak érdekérvényesítését. Tápiószentmártonban minden észlelhető hibát rögzítettünk szinte, amit egy kivitelező elkövethetett, felmerült az építésügy felelőssége is. Ez egy általános probléma, melyet a két egyesület feltár, a továbbiakban a bűnüldözés és a törvényhozás felé kell lépnünk.
2008.11.06 Szakmai Találkozó a Márványmenyasszonyban
A szokásos találkozónkon ismét az energiakérdés volt napirenden.
Híradás: http://5x5.hu/blog/41721
2008.12.05 Az Ingatlanmikulás látogatása
A lassan hagyománnyá váló petíció átadása megtörtént az érintett Minisztériumoknak, szervezeteknek
Híradás: http://5x5.hu/blog/41738
2008.12.13 Karácsonyi Megemlékezés és ételosztás
Az évvége méltó lezárása egy jótékony célú rendezvény volt Budapesten. A Sors-Társak Egyesülete a Bazilikában és az 56-osok terén (Felvonulási téren) rendezte meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a MIÉSZ együttműködésével a Karácsonyi Megemlékezést és az ételosztást. A MIÉSZ a szervezésben és az ebéd alapanyagainak beszerzésében vett részt, valamint az ételosztást segítette, névtelen adományozóktól sikerült a hús jórészét beszerezni
2008.12.18 Karácsonyi Találkozó a Márványmenyasszonyban
Az évet egy kisebb ünnepséggel, személyes beszélgetéssel zárta az egyesületünk, melyben egymás megajándékozása és személyes beszélgetések jelentették az ünnepeket