Partnerünk a:
A májusi találkozónk élménybeszámolója:
Csorba Dániel (MIÉSZ szóvivő, értékesítési tagozat felelős) az intarktív együt-tanulás levezetője, témafelelős
Kedves Kollégák!
A legutolsó találkozásunk alkalmával (Stex étterem, minden hónap utolsó csütörtöke) bezárult a kör. A 3. részt is végig tárgyaltuk, ami az értékesítéshez vezető legutolsó mozaikdarabokról szólt, (ártárgyalás, ügyvédek, fizetési ütemezés, stb..)
Mindenki értékes élettapasztalatokkal járult hozzá, ahhoz, hogy egymástól tanulhassunk. Remélem ezek a beszélgetések sokaknak segítenek a jövőben több ingatlant értékesíteni. Én például, 5-6 olyan új módszerrel lettem gazdagabb, amit pénzre tudtam váltani, valamint a közös beszélgetéseink óta, csak kiemelt megbízásokat kötök, 4%-os jutalék mellett.
Hiszem, hogy ez csak egy töredéke, lehet annak a „módszer-kavalkádnak”, ami ha mindannyiunk birtokában lenne, hónapról hónapra, egyre több eladást produkálnánk. Köszönöm a közreműködéseteket és hogy tanulhattam tőletek.
Csorba Dániel MIÉSZ szóvivő, Értékesítési Bizottság
18 órától:
Vendégünk volt Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.
(Előzmények: Két éve írtuk alá az együttműködést, egyúttal kölcsönösen egymás tagjai lettünk a VOSZ KMRSZ –el. Részletek>>> )
Meghívottunktól azt kérdeztük, érdemes-e még egyáltalán vállalkozni, ha mindenki próbálkozik, miért épp mi legyünk azok, akik balga módjára betartjuk a szabályokat?
Dávid Ferenc, akihez érezhetően közelebb húzódott a szebbik nem, szenvedélyes előadásában részletesen taglalta a gazdaság mai állapotát, a várható tendenciákat és a lehetséges kiutakat.
Az előadás nagyon összefogott áttekintést nyújtott a hazai állapotokról, az új jogszabályokról, a környezetünkről, elemezte a kormány megoldásait, azok várható hatásait.
Az alkalmazottakra vonatkozó módosítások megosztották a résztvevőket, kiderül, milyen formában változik a morál, a hozzáállás és a vállalkozói mozgástér…
Az igen részletes előadás végén kérdések voltak, amelyek már-már személyes felelősségre vonásként hatottak, Dávid Ferenc állta a sarat, végül elszánt sörözés próbálta rendbe tenni a témától leizzadt népes közönséget, lesimítani a kedélyeket.
Kiváló szervezésben a MIÉSZ és az Ingatlanklub vezetősége pompásan együttműködött, köszönet szervező tagjainknak és Dr. Sztranyák Józsefnek, Dávid Ferencnek és a résztvevőknek!
A szimpátia tagadhatatlan!