Keresés:
Utolsó módosítás: 2016.04.06.  szerda MIÉSZ alapítva 2006
Főoldal >> Vagyonadó

3 rész: Vagyonadó - ahogy a politika látja

Hogyan viszonyulnak a pártok a Vagyonadó kérdéséhez az AB döntése után?

 az est történései blogosítva, fordított sorrendben jelenik meg, így a 3. résszel kezdjük, alatta a 2. és az 1. rész

Politika és adózás
Az est második részében a politikusaink válaszoltak a kérdésekre.
Meghívott volt Szanyi Tibor, MSZP részéről, aki az utolsó percben lemondta a részvételét, (no comment)  Mádi László a FIDESZ-től és Lenhardt Balázs a Jobbik részéről.
Mádi László elmondta, hogy az Alkotmánybíróság döntését a FIDESZ örömmel fogadta, végre eltűnt  egyszer, s mindenkorra az elhibázott ötletelés.
A résztvevők  kérdésére a FIDESZ képviselője  jelezte,  hogy ahhoz, hogy egy ilyen jellegű adónem egyáltalán valaha is szóba kerülhessen, nem havonkénti ötletelés, hanem hosszú évek megalapozott munkája, hosszútávú stratégia lehet szükséges, azonban most annak örülnek, hogy az adónem kilőve, és ezt ahogy van, el lehet felejteni.
 
Mádi László beszélt arról is, hogy a vagyonadó tervezett 50 milliárdos bevételének kiesése valószínűleg egy kisebb tétel lehet ahhoz képest, hogy várhatóan több ilyen jellegű csontváz található a szekrényekben, (itt a költségvetési trükkökre célzott) de ezekről még nem lehet pontosat tudni, a gyanú erős.
Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy az állampolgári eladósodás folyamata súlyos, bár van az Unión belül hasonló mértékű eladósodás..
A lakásbérleti piac és a vásárlói piac összefüggéseit elemezve rámutatott, hogy a hazai szokások inkább a tulajdonosi viszonyokat részesítik előnyben, így az eladósodáshoz ez is hozzájárult.
Feltett kérdésre válaszolva Magyarország adósságkötelezettségeiről, annak kezeléséről a következőket tartotta fontosnak elmondani:
8 éve már, hogy nincsenek megbízható, valós adatai az ellenzéknek a gazdaságról, csak sejtéseik, mivel nem hisznek a kozmetikázott számoknak, véleményt csak azok pontos tudatában fognak mondani, ha kiderül egy választási győzelem után, milyen csontvázakat, illetve bombákat találnak eldugott helyeken. Ha sikerül megismerni a valós helyzetet, akkor lehet egyáltalán leülni elgondolkozni, mik a lehetőségek, milyen irányban induljunk el.
 
Lenhardt Balázs a Jobbik képviseletében nagy felütéssel
 
kezdte:
Nem sajnálja, hogy Szanyi Tibor nem jött el, hisz „neki nem is egy ilyen fórumon, hanem a börtönben a helye, az országot tönkretevő társaival egyetemben.”
Az ezt követő hatalmas csendben a Lenhardt Balázs elmondta, hogy
„a Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, mert a mostani szakmai egyeztetés nélküli, erőből átnyomott javaslatot átgondolatlannak, és igazságtalannak tartotta.
A Jobbik nem tervezi ingatlanadó bevezetését, de a  luxusadó gondolatát támogatná, mert botrányos dolog, hogy például Boldvai László szocialista képviselő salgótarjáni kastélyába nem csönget be az adóhatóság, hogy a milliárdos érték milyen adózott jövedelemből épült! Ezért a luxusadót 50 millió Ft értékhatárát felett kell meghúzni, és a nyugdíjasokra a benne lakás idejétől függően külön mentesség vonatkozna. El kell viszont kerülni a céges ingatlanokkal történő visszaéléseket, így nem jelentene mentességet, ha az ingatlant cégre íratják, de lakhatásra használják. Szintén a valódi kihasználást vizsgálva meg kell akadályozni a fiktív albetétekre való felosztást, amikor látszólag csinálnak társasházat egy családon belül, mint Gyurcsányék a rózsadombi villájukban."
Az esten a jelenlévő kollégák, a pártok és az ÖTM képviselői és a sajtó munkatársai meglehetősen tömény ízelítőt kaptak abból, mennyi gond és baj, információhiány és elhamarkodott döntés található a gazdasági élet ezen szegmensén is.
Elgondolkoztató, hogy a jó és egyértelmű megoldások nem pénz, hanem párbeszéd kérdései, és a felmerülő problémák megértésének igyekezete, valamint a kezelése a legfontosabb.
A MIÉSZ ehhez nyújt segítséget mindenkinek, aki a megoldáson fáradozik, bízik benne, hogy a jövőben több gondot fordítanak a rendelethozók, a törvényhozók azokra, akiknek a feje fölött meghozták az egyeztetés nélküli döntéseket.
Nem pénz kérdése! Elhatározásé. Segítünk.
 

  Hozzászólás: http://5x5.hu/blog/41807

 

 

 

2 rész: Fizesse vissza a PSZÁF a hoppon maradt ingatlanszakértők 20 000,- Ft-jait!!!

Annak azért véget kellene vetni, hogy ide-oda ugráltatják a vállalkozókat, szakembereket,illetékeket fizettetnek velük, majd kiderül, teljesen fölöslegesen.

 

 A PSZÁF nem tartotta fontosnak a megjelenését,  sajnos nem olvasták el a meghívót, így a számukra elkészített kérdéseink válasz nélkül maradtak.
 
Az APEH nem tartotta fontosnak a megjelenését, sajnos többszöri megkeresésünkre sem tudtak előadót küldeni.
A Pénzügyminisztérium  nem tartotta fontosnak a megjelenését
decemberi ígérete ellenére, írásos meghívásunkra nem reagált, szóbeli megkeresésünkre a Titkárság nem túl kedves eligazításában részesültünk, kioktatva, hogy ha a sajtófőnök nem ér rá akkor nem ér rá. (Szelíd kérdésünkre, hogy tudomásunk szerint többen is dolgoznak abban az intézményben, megnyugtató választ kaptunk: ha más is jó, akkor küldenek valakit) Természetesen nem küldtek, visszahívást, sem értesítést sem kaptunk, bár a telefonszámot számtalanszor elkérték…
 
Úgy látszik, arrafelé a válaszadást nem ismerik, csak demonstráció és sajtójelenlét mellett készségesek – akkor viszont ugyancsak...  (http://tilk-tilk.blogspot.com/2009/12/ingartlanmikulasok-penzugyminiszterium.html)
Szakmai kapcsolattartásból PM elégtelen.
 
Pedig izgalmas kérdések voltak
A PM által kiadott, a szakma nyelvén csak PSZÁF listaként emlegetett botrányos (A 17/2008. (Vi. 5.) PM rendelettel módosított, az ingatlanértékelői névjegyzékbe történő felvételről és a névjegyzék vezetéséről szóló 25/2007. (Xii.18.) PM rendelet ) alapján sokszáz ingatlanszakember fizetett be feleslegesen tízezer Ft illetéket, erkölcsi bizonyítványra költött, igazolások után szaladgált és a különböző képzettségeket próbálta megszerezni, hogy megfeleljen a követelményeknek. (Így pl. egy 57 éves szakember elkezdte tanulmányait a diploma megszerzés miatt, mert akkor éppen az volt az álláspont…) nem lehetett tudni, hogy egy 4 éves tanulmányi időt nem él túl egy rendelet, mely így teljességgel betarthatatlan.
Ezek a rendeletek, sűrűn módosultak, miközben a kollégák kezüket – lábukat törték, hogy feljussanak a listára, majd minden előzmény nélkül megszűnt.
Ezért a MIÉSZ a becsapott kollégák érdekében a PSZÁF-tól visszakéri mindenki számára a befizetett illeték, az erkölcsi bizonyítvány és az utánajárás költségeit, aminek az átlagos összege 20 000,- Ft, amennyiben az oktatási és egyéb költségeket nem vesszük figyelembe.
Amennyiben bárki más az ezzel kapcsolatos valós költségeit igazolhatóan tudja előadni, azokat a beadvánnyal együtt kezeljük. info@miesz.hu
Leitner József, aki régebben a megszüntetett OLÉH elnökhelyettese volt, érdekes összefüggéseket, számadatokat mutatott az érték megállapítások és az ingatlanadó kapcsán, összefogott, szakszerű, precíz és humoros előadás, melyet vetítéssel fejezett be.
Kérdésünk: Vajon a Vagyonadó kapcsán miért nem kérdezték meg ezeket a szakembereket , hogyan lehetne szakmailag megalapozott és nehezen támadható, jól kidolgozott, előrelátó törvényeket hozni?
Hisz léteznek jól képzett, az államapparátusban gyakorlott és a való életben szakmai gyakorlattal rendelkező, az érem mindkét oldalát ismerő szakemberek is ( A volt OLÉH -tól a helyszínen összesen 4 személy volt jelen .  A Jobbik előadásában egy önálló Ingatlanügyi Intézmény vízióját említette, amire az említett volt vezetők között érdekes hullámzás indult meg …)
 

 Hozzászólás: http://5x5.hu/blog/41807

 

 

1 rész Január 28-án a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete soros összejövetelén a Vagyonadó és a kompetenciák kérdése volt az aktualitás.

Az est első részében vérre menő kérdések és válaszok, sok kérdőjellel...

 

 
Január 28-án a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete soros összejövetelén a Vagyonadó és a kompetenciák kérdése volt az aktualitás.
Elsőként Seötér Ágnes az ingatlanszakmát sújtó, a képzéssel kapcsolatos, egymást követő, sokszor egymást keresztülverő rendeleteket, törvényeket és annak hatásait  a mindennek megfelelni kívánó szakemberek véres küzdelmét a kenyérért -mutatta be.
Összegezve: nincs egységes szabályozás, a szakember is csak megérzés alapján gondolja, éppen mi vonatkozik rá.
Az ÖTM-től az előadó, dr Farkas Judit igyekezett segíteni a különböző rendeletek, regisztrációs bonyodalmak között, azonban valószínűleg a fáradtság miatt egyre ingerültebben válaszolt a kérdésekre, amit először Csider László próbált tompítani, majd a MIÉSZ vezetője kissé túlreagálva kérte a korrekt hangnem megtartását, mely túlreagálásért később elnézést kért.
(A MIÉSZ rendezvényén a MIÉSZ tagokkal szembeni minimális tiszteletet kéretik betartani, mindenkinek, így elkerüljük a konfliktusokat, mivel nem a MIÉSZ van egy minisztériumért, hanem a minisztérium az emberekért. ) (Ugyanezt tapasztalhattuk már más rendezvényen is, más előadóval.)
Mindenki bízott abban, hogy az előadás után sokkal könnyebb lesz az eligazodás. Sajnos, többdiplomás, harcedzett és évtizedek óta vállalkozó kollégáink is értetlenül álltak a magyarázatok előtt.
A legégbekiáltóbb és abszurdabb dolog az, hogy az Ingatlanszakmában a regisztráltakat ellenőrzik a legjobban, viszont azokra, akik a zavarosban halásznak, semmi elképzelés nincs. A MIÉSZ éppen ez ellen küzd: kéretik azokat levadászni, akik jogosultságok nélkül dolgoznak. De ne azokat bántsák, akik esetleg késve fizették be a TB járulékot, vagy egyéb kötelezettségeiknek késve tesznek eleget… Hanem azokat, akik feketén, papírok, szakmai háttér nélkül, vállalkozás nélkül dolgoznak.  Azokkal van baj… Miért nem értik meg? Hol van azoknak a kiszűrése? Miért csak rendszeren belülieket vegzálják? A szervezett szakmán belüli visszaélések nagyon ritkák.
Leszögezve: elhisszük és értékeljük a jószándékot az ÖTM részéről, hiszen mindig eljöttek hívásunkra bárhová, előadást tartottak, fogadtak, azonban nagyon rossz a kommunikáció, akik kidolgozzák a rendeleteket, eljárásmódokat, belefásulnak abba, hogy ők értik az ügymenetet, értik a saját elképzeléseiket, azonban képtelenek azoknak a nyelvén beszélni, akikről szól az egész, megmagyarázni az értelmét és esetleg kritikát elfogadni. Amennyiben nincs a látóhatáron ilyen munkatárs,  segítünk keresni.
Úgy gondoljuk, hogy egy korszak lezárult,   a MIÉSZ – bár több elhatárolódás volt szakmai berkekben a radikalizmusa miatt – gyökeresen más kommunikációt és hozzáállást kíván a minisztériumoktól tagjai és a szakma művelői hasznára.
Ezzel együtt köszönjük az ÖTM munkatársainak a jelenlétet, előadásukat, munkájukhoz jó egészséget és idegrendszert kívánva várjuk további rendezvényeinkre is őket. Nincs olyan kérdés, amit ne lehetne megoldani, az ÖTM részéről a szándék megvan. Köszönjük.

 

  Hozzászólás: http://5x5.hu/blog/41807

 

 

© Copyright 2006 - 2009 | All rights reserved.